Elméleti bevezető

A polarizáció és a radikalizáció hasonló folyamatok.[1] Mindkettő a „mi”–„ők” ellentétpáron alapuló gondolkodásra, felosztásra, a más csoportokkal („ők”-kel) szembeni negatív attitűdökre és viselkedésre épül.

A polarizáció a társadalom megosztottá válásának folyamata, amely során egymással szemben álló csoportok jönnek létre, gyakran identitásalapú kérdések mentén. A csoportok egyre inkább a másikkal szemben határozzák meg magukat, ez öndefiníciójuk fontos elemévé válik. A gyakran tudatosan gerjesztett folyamat során háttérbe szorulnak a közösséget összekötő közös jellemzők és értékek, és egyre meghatározóbbak lesznek a (vélt) különbségeket hangsúlyozó, azokat erősítő, leegyszerűsítő és túlzó narratívák. A polarizáció növekvő ellenségeskedéshez, majd gyűlölködéshez és akár erőszakos cselekményekhez vezethet.

A radikalizáció az egyén szélsőségessé válásának folyamata, amely során valaki egyre negatívabb véleményt alakít ki, és egyre durvábban lép fel egy általa idegennek, fenyegetőnek tartott „külső” csoporttal és az ahhoz tartozónak vélt személyekkel (az „ők”-kel, „mások”-kal) szemben, mindezt jogosnak és elfogadhatónak tartva. Bár a radikalizáció során is nagy jelentősége van az identitáskérdéseknek, azok gyakran összekapcsolódnak olyan tulajdonságokkal is, mint például a nemzeti, etnikai vagy vallási hovatartozás, a szexuális irányultság. A radikalizáció folyamatára számos tényező hatással lehet, például külső körülmények (pl. társadalmi, politikai folyamatok), aktuális egyéni élethelyzetből, életútból, családi háttérből, motivációból, gondolkodásból adódó tényezők, kortárs csoport hatása.

A polarizáció ösztönözheti a radikalizációt, hiszen megosztott, ellenségeskedő társadalmi környezetben az egyén könnyebben teszi magáévá a „mi”–„ők” gondolkodást, alakít ki egyre negatívabb véleményt más csoportokról, és fogadja el legitimnek a „mások” elleni agressziót, erőszakot. A polarizáció és a radikalizáció közös veszélye, hogy gyengítik a közösség összetartását, fenyegetik a társadalmi békét. Amellett, hogy már korai stádiumban is veszélyt jelentenek az egyénre, a közösségekre és a társadalomra, megjósolhatatlan, hogy milyen sebességgel és minek hatására eszkalálódnak, és vezetnek egyéni vagy társadalmi tragédiákhoz. Ezért ezeket a folyamatokat lehetőleg meg kell előzni, illetve minél hamarabb megállítani.

 

[1] A polarizációról és a radikalizációról szóló részekhez az alábbi kiadványt használtuk fel: Ex-post paper RAN Polarisation Management Manual, Radicalisation Awareness Network, 2017, https://ec.europa.eu/home-affairs/sites/default/files/what-we-do/networks/radicalisation_awareness_network/ran-papers/docs/ran_polarisation_management_manual_amsterdam_06072017_en.pdf

Egy fiatalokkal foglalkozó szakember számára sem újdonság, hogy az aktuális társadalmi kérdések és az iskolában, a fiatalok közösségeiben zajló folyamatok egymással állandó és szoros kölcsönhatásban állnak. Azt, hogy milyen témák, előítéletek, vélemények és töréspontok jelennek meg ezekben a csoportokban, az épp napirenden lévő közéleti kérdések és aktuális ügyek is formálják. Ezért megkerülhetetlen, hogy foglalkozzunk a társadalmi témákkal. Ez a kölcsönhatás ellentétes irányban is igaz: szemléletformáló erejű az, ahogy a fiatalokkal ezekről a témákról, különösképpen az érzékeny kérdésekről és szélsőséges álláspontokról beszélünk. Mivel az iskola – mint a fiatalok egyik elsődleges szocializációs közege – a társadalmi „játékszabályok” gyakorlóterepe, az itt történő szemléletformálás a társadalom egészére is kihat.

Az, ahogyan a fiatalok közösségeiben felmerülő feszültségeket, esetleges ellentéteket, előítéleteket vagy egyéb radikális véleményeket kezeljük, mintaként szolgál számukra az intézmények falain kívül zajló világban is. Egy megfelelően kezelt érzékeny helyzet pedig mindezeken felül erősítheti az osztályközösséget, fejlesztheti a fiatalok kritikus gondolkodását, nyitottabbá, elfogadóbbá teheti őket a sajátjuktól különböző véleményekkel szemben és – bizonyos esetekben – további sérülésektől, traumáktól óvhatja meg őket. Ezért ahelyett, hogy elnyomnánk a fiatalok között megjelenő szélsőséges véleményeket, radikális nézeteket és az ezekből fakadó nézeteltéréseket, fontos, hogy minél hamarabb kezeljük és feldolgozzuk őket.

Sok eseteben ezek a témák nem explicit módon jelennek meg a közösségben; van, hogy szakemberként már csak a hatásukkal találkozunk. Érdemes minden felmerülő problémát komplex módon, a lehető legtöbb tényezőt figyelembe véve kezelni. Például többnyire az iskolai konfliktusok vagy bullying mögött sem csak személyes ellentétek állnak, így fontos feltérképeznünk és azonosítanunk az ezek hátterében meghúzódó társadalmi összefüggéseket is. Ezekre a beszélgetésekre pedig álláspontunk szerint fontos időt szakítani A fiatalokat érdeklő, véleményüket befolyásoló társadalmi kérdések nyílt megvitatásának helye van bármilyen tanórán, nem csak osztályfőnöki órán, vagy társadalomismereti, közéleti tárgyak keretében. Az, hogy ezek a témák felmerülnek, jelzi a fiatalok azon igényét, hogy megvitathassák az érzékeny kérdéseket, kifejthessék álláspontjukat, és ütköztethessék érveiket. Természetesen nem mindegy, hogy mindez milyen keretek között és milyen módon történik; jelen kiadvány ehhez kíván ötleteket és módszertani segítséget adni.

Fontos beszélnünk arról is, hogy a legtöbb társadalmi kérdés egyszersmind politikai is, de legalábbis könnyen átpolitizálható. Ez azonban ne riasszon vissza bennünket a nyílt beszélgetésektől; a pártpolitizálást ugyan mindenképpen kerülnünk kell a fiatalokkal történő munka során, azt viszont érdemes tisztázni, hogy a politika önmagában nemcsak ezt jelenti. Politika ugyanis minden, az együttélés szabályairól, a közös értékekről és a közéletről való gondolkodás, beszélgetés, véleménycsere is. Erre pedig egy nyitott, elfogadó és befogadó társadalomhoz elengedhetetlen szükségünk van.

Amikor érzékeny társadalmi kérdésekről, szélsőséges nézetekről beszélünk, fontos lefektetnünk mintegy közös erkölcsi alapként azokat az alapvető emberi jogokat, amik megkérdőjelezhetetlenül és egyenlően megilletnek minden emberi lényt. Ezeket érdemes a diákjainkkal is átbeszélnünk és értékekként a velük való közös munkába is beépítenünk, hogy érvényesülésük biztosított legyen. Ha ugyanis a ténybeli tudás mellett attitűdként is elsajátítják a fiatalok az alapvető jogok által jelzett értékeket, máris óriási lépést tettünk a szélsőséges eszmék terjedésének megakadályozása érdekében.

Az ENSZ tagállamok által elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata mellett Magyarország Alaptörvénye is szól az alapvető emberi jogokról a „Szabadság és felelősség” című fejezetében. Ennek I. cikkében az alapvető jogok elismerésre kerülnek, és azok tiszteletben tartása, valamint állam általi védelme is megfogalmazódik. Ez olyan fontos jogi alap, ami legális hátteret is ad az emberi jogok érvényesülésének és védelmének.

A számos fontos emberi jog közül az érzékeny kérdések megvitatásakor kiemelten fontos az alábbiakat figyelembe vennünk és érvényesülésüket elősegítenünk:

  • Minden ember szabadnak és egyenlőnek született: Az egyik első és legalapvetőbb emberi jog, a francia forradalomban született Emberi és polgári jogok nyilatkozata is ezt említi első helyen. Azt jelenti, hogy emberek között nincsen különbség, így megkülönböztetni és diszkriminálni sem lehet őket. Fontos alapelve ez a társadalmi együttélésünknek, hiszen kimondja, hogy bármilyen jellemzőtől, tulajdonságtól, nemtől, kortól, származástól, szexuális orientációtól, politikai beállítódástól függetlenül mindenki egyenlő. Ebből fakad az az elv is, hogy semmilyen különbség miatt nem lehet hátrányosan megkülönböztetni senkit sem.
  • A jog előtti egyenlőség elve: Eszerint minden ember egyenlő és minden ember egyenlően jogosult a jog védelmére is bármilyen hátrányos megkülönböztetés nélkül. Ez tulajdonképpen az előzőekben említett, emberek közötti egyenlőség elvének a jog és a törvények előtti érvényesülésének lefektetése, ami egyszersmind azt is kimondja, hogy bármilyen jogvitás esetben a törvény előtt is tilos az emberek közötti diszkrimináció; mindenkinek egyenlő mennyiségű és minőségű jogot kell biztosítani. Az Alaptörvény XV. cikke szól erről, ami kimondja, hogy „a törvény előtt mindenki egyenlő”.
  • A gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága: Eszerint mindenki szabadon gondolhat, érezhet azt, amit szeretne, és hihet abban, amiben szeretne – mindezt pedig szabadon választhatja meg minden ember. Senkit nem lehet amiatt hátrányosan megkülönböztetni, mert mást gondol, érez vagy másban hisz, mint mi. Ez az alapvetés hivatott biztosítani a társadalmi sokszínűséget, és azt is, hogy mindenki komfortosan érezze magát a világban. Az Alaptörvény VII. cikke szerint ezen túl ahhoz is joga van mindenkinek, hogy vallását ott és úgy gyakorolja, hitbéli meggyőződését pedig olyan módon nyilvánítsa ki, ahogy azt ő szabadon megválasztja. Ebből fakad például az az elv is, hogy senkit nem érhet amiatt hátrányos megkülönböztetés, mert valamilyen vallási jelképet vagy vallási szokásnak megfelelő viseletet hord.
  • A vélemény és annak kinyilvánításának szabadsága: A gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságán túl minden ember szabadon választhatja meg véleményét, arról pedig szabadon és nyíltan beszélhet. Az Alaptörvény IX. cikke garantálja ezen jog Magyarországon való érvényesülését. Fontos azonban azt tisztáznunk, hogy a véleménynyilvánítás nem keretek nélkül szabad; törvény (a Büntető Törvénykönyv a „Közösség elleni uszítás” bűncselekmény tényállásában) tiltja a gyűlöletbeszédet. Tilos tehát bárki ellen nagy nyilvánosság előtt gyűlöletre vagy erőszakra uszítani származása, nemzetisége, vallása, nemi identitása, szexuális orientációja, fogyatékossága vagy bármilyen más megkülönböztető jellemzője, tulajdonsága miatt. A törvényi kereteken kívül az általános morál is azt diktálja, hogy gyűlölködő, másokat identitásában sértő véleményt ne lehessen teljesen szabadon kinyilvánítani.

Amikor előítéletekről, előítéletességről beszélünk, akkor – köznapi értelemben – az egyénekkel vagy csoportokkal kapcsolatos, jellemzően negatív véleményekre gondolunk, amelyek a csoport – minden csoporttagra jellemzőnek tartott – vélt tulajdonságain (sztereotípiákon) alapulnak. Az előítéletesség veszélye, hogy a viselkedésben is megjelenhet, például hátrányos megkülönböztetés, kirekesztés, vagy akár erőszak formájában.

 

Sztereotípiák és társas kategorizáció

A sztereotípiák kialakulásának egyik fő oka, hogy az embereket nem egyénként észleljük, hanem valamilyen társas csoport tagjaként. Ez különösen igaz bizonyos kiugró tulajdonságok esetén, mint a nem, a kor vagy a bőrszín, amiket automatikusan észreveszünk.

A társas kategóriáknak számos előnye van. Mivel a legtöbb esetben könnyen elkülöníthetővé tesznek egymástól csoportokat, használatuk sok kognitív erőforrást „megspórol”. Nagy szerepük van az identitásképzésben is: gyakran használjuk őket önmagunk jellemzésére is, ami megadja a „valahová tartozás” élményét. Így tudjuk, hogy melyik a „mi” csoportunk, például nemi, vallási, etnikai, vagy más alapon. Ez egyúttal kijelöli a „külső” csoportot, az „ők”-et is.

A társas kategóriák ugyanakkor rendelkeznek néhány szisztematikus torzítással: a „külső” csoport tagjait mindig hasonlónak látjuk egymáshoz, míg a saját csoportjainkat hajlamosak vagyunk változatosabbnak, sokszínűbbnek látni. A mindennapokban ezt a jelenséget úgy vehetjük észre, hogy míg más csoportok tagjaival kapcsolatban gyakran általánosítunk, a saját csoportunkkal kapcsolatban ezt kikérjük magunknak. A valóságban pedig a csoportokon belüli különbségek gyakran nagyobbak, mint a csoportok közöttiek.

A sztereotípiák csoportokra vonatkozó, általánosításon alapuló összegzések, amelyek részben a különböző csoportok tagjaival való érintkezés, részben mások – például szocializáción, médián keresztül érkező – tapasztalatainak általánosítása révén alakulnak ki. A sztereotípiák ezért nem csak az adott csoport tagjainak tulajdonságairól tanúskodnak, hanem sok esetben a társadalomban meglévő különbségek magyarázataként jönnek létre és maradnak fenn. A sztereotípiák lehetnek pozitívak vagy negatívak, de még a pozitív tartalmúak is gyakran károsak az adott csoporthoz tartozó (vagy tartozónak vélt) egyénekre. Ennek egyik oka, hogy a sztereotípiák társadalmi nyomásként, elvárásként jelennek meg az adott csoporttal azonosított személy számára, és könnyen önbeteljesítő jóslattá válnak. A csoporttal kapcsolatos sztereotípiák ugyanis mind az adott csoporthoz tartozó egyén, mind a környezete viselkedését befolyásolják, és a megfelelés irányába hatnak.

A pozitív sztereotípiák azért is károsak, mert egy negatívan megítélt csoport esetében legtöbbször ezek is illeszkednek a kedvezőtlen összképhez, tehát ugyanazt a véleményt erősítik, mint a negatív sztereotípiák, csak a másik oldalról. A romákat jó zenésznek tartó sztereotípia például megerősíti a romák alacsonyabb társadalmi státuszával kapcsolatos képet („ők ehhez értenek”), a zsidókat jó pénzügyi érzékkel felruházó sztereotípia pedig a kapzsi, kizsákmányoló képet erősíti. Ez azt is jól jelzi, hogy a sztereotípiák megítélése változó: ami az egyik csoport esetén pozitív tulajdonságként jelenik meg, az egy másik csoporttal kapcsolatban már negatívvá válhat. Itt kerülnek a képbe az előítéletek.

 

Előítéletek és leküzdésük

Az előítéletek túlmutatnak a sztereotípiákon. Míg a sztereotípiák pusztán információkat tartalmaznak az adott csoport tagjairól, addig az előítéletekben már megjelenik az érzelmi viszonyulás is az adott csoporthoz. Azonban a kettőt nagyon nehéz szétválasztani, és sok szempontból az a célravezető, ha az előítéletekre a sztereotípiákon keresztül próbálunk meg hatni.

Fontos, hogy már tudatosított, vagy még fel nem ismert sztereotípiákról és előítéletekről beszélünk-e. Az előítélet­mentesség nem azt jelenti, hogy soha nincsenek sztereotip gondolataink és érzéseink. Sokkal inkább azt, hogy felismerjük létezésüket és azt, hogy hatással vannak ránk, valamint hogy tudatos erőfeszítéseket teszünk befolyásuk elhárítására. Ha tisztában vagyunk sztereotípiáinkkal, tudatosan törekedhetünk ellensúlyozásukra és a nekik ellentmondó információk azonosítására.

Szeretjük azt gondolni, hogy a sztereotípiákat könnyű leküzdeni. Sajnos azonban olyan a természetük, hogy ha egyszer kialakultak és rögzültek, csak nagyon nehezen megváltoztathatóak. Azonban megfelelő eszközökkel – például kellő nyitottsággal, az érzékeny társadalmi témákról szóló nyílt párbeszéddel, csoportközi kapcsolatok megfelelő feltételek melletti kialakításával – a sztereotípiák is alakíthatóak.

 

Sok fiatalt foglalkoztatnak a körülöttük levő világ eseményei, kérdései. Ha nincs alkalmuk ezekről szervezett formában, szakszerű keretek között gondolkodni, beszélgetni, könnyen előfordulhat, hogy ellenőrizetlen forrásból szerzik be információikat, téves és káros eszmék követőivé válnak. A közéleti témák szakmai követelményeknek megfelelő, módszertanilag megalapozott feldolgozása ezért nemcsak a közéleti részvételhez és a társas élethez elengedhetetlen képességeket fejleszti, de segít megelőzni a szélsőséges nézetek kialakulását, terjedését is. Közéleti témákról, főleg érzékeny kérdésekről beszélve ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy a foglalkozás során elhangzanak a fiatalok részéről megosztó, másokat bántó, radikális, netán szélsőséges vélemények is. Fontos, hogy a foglalkozásvezetők felismerjék és megfelelően kezeljék ezeket.

 

Mi számít radikális, szélsőséges véleménynek?

Általában azokat a nézeteket, cselekedeteket, viselkedési módokat nevezzük radikálisnak vagy szélsőségesnek, amelyek eltérnek az általánosan elfogadott normáktól, szabályoktól, és szembehelyezkednek velük. Ez megjelenhet számos területen, például az öltözködésben, életmódban, vallásban, politikai nézetekben. Hogy mi számít radikálisnak vagy szélsőségesnek, nem mindig könnyű meghatározni, mert nincs általánosan érvényes definíciója, pontos határa – változik térben és időben. Leginkább a közmegegyezés és a konkrét körülmények segítenek meghatározni. Radikális nézeteket képviselni ráadásul nem is feltétlenül elítélendő – a történelemben visszatekintve azt látjuk, hogy sok esetben éppen ilyen gondolatok és tettek vezettek el fontos társadalmi változásokhoz (lásd például a női egyenjogúság és az általános választójog ügyét).

Van azonban egy világosan megkülönböztethető fajtája a radikalizmusnak és szélsőségességnek, ami veszélyes és káros mind az egyénekre, mind a közösség egészére. Jelen kiadványban mi ebben az értelemben használjuk ezeket a fogalmakat. Ez pedig a világnézeti szélsőségesség, amelynek alapja „mások” elutasítása és gyűlölete, valamint a saját meggyőződés kizárólagosságába és egyedüli igazságába vetett hit. A radikalizáció pedig a szélsőségessé válás folyamata, amely során valaki egyre negatívabb véleményt alakít ki, egyre durvábban lép fel egy másik csoporttal szemben, és mindezt jogosnak és elfogadhatónak tartja. A radikalizációnak számos jele lehet – például, ha valaki

  • nem hajlandó tudomást venni a sajátjától eltérő véleményekről,
  • nem hajlandó kapcsolatba lépni olyan csoporthoz tartozókkal, amellyel szemben előítéletei vannak,
  • összeesküvés-elméletekben hisz,
  • hirtelen és gyökeresen megváltoztatja a gondolkodását, viselkedését, öltözködését,
  • egyoldalú, leegyszerűsítő magyarázatokban hisz és ilyen tartalmakat oszt meg online,
  • szélsőséges ideológiák és csoportok szimbólumait használja.

 

Hogyan ismerhető fel a radikális, szélsőséges érvrendszer, mik a jellemzői?

A radikális, szélsőséges érvelésnek öt fő alkotóeleme és számos további jellemzője van.

 

  1. Megkonstruált „mi”–„ők” szembeállítás

A szélsőséges gondolkodás alapvető eleme a „mi”–„ők” szembeállítás. Az idealizált, kizárólag pozitív tulajdonságokkal felruházott „saját” csoport „külső” csoportokkal („ők”, „mások”) szemben fogalmazódik meg, utóbbiakat többnyire negatív tulajdonságokkal jellemezve, bűnbakként vagy ellenségként ábrázolva. Fontos, hogy a „mi” és „ők” csoportfelosztás nem tényeken, objektív kritériumokon alapul, hanem önkényes konstrukció, amelyet a szélsőséges logika az aktuális cél érdekében, az adott gondolatmenet igényei szerint alkot meg. A különböző típusú szélsőségek eltérnek abban, hogy milyen kritériumok alapján alkotják meg a „mi” és „ők” csoportokat.

  • A jobboldali szélsőségesség fő kritériuma a rassz/etnikum és a nemzet, így ez az irányzat leginkább a bőrszín, etnikai és nemzeti hovatartozás alapján határozza meg a „mi” csoportot (pl. magyarok). Ám ezt is önkényesen teszi: aki valamiért mégsem felel meg neki (pl. mást gondol a nemzetről), azt kizárja a saját csoportból, még ha objektív kritériumok alapján (pl. állampolgárság) oda is tartozik.
  • A baloldali szélsőségesség főleg szociális és gazdasági kritériumok mentén konstruálja a csoportokat (pl. proletárok vs. burzsoák).
  • A vallási alapú (pl. iszlamista) szélsőségesség elsődleges kritériuma a valláshoz tartozás és a megfelelés a helyesnek gondolt vallási elveknek. Ha valaki nem fogadja el maradéktalanul a vallás ezen interpretációját, ellenséggé válik, még ha ugyanazon vallást követi is.

 

  1. Fekete-fehér világkép (leegyszerűsítés, sztereotipizálás, általánosítás)

A szélsőséges érvelés az események kétdimenziós magyarázatára épül: valami vagy jó vagy rossz. A világ vagy fekete, vagy fehér. Nincsenek köztes pozíciók, árnyalt érvek, objektív szereplők. Totális szembenállás, végletekig fokozott törzsi-/szekértábor logika érvényesül. Vagy „ők”, vagy „mi”. „Mi” képviseljük a jót, „mi” vagyunk a kizárólagos igazság birtokában, „ők” a rosszak, az ellenség. A véleményükre nem kell adni, az érveiket nem kell megfontolni. Minden relatív, nincsenek tények, csak csoporthovatartozáson és (csoport)érdekeken alapuló vélemények (relativizálás). Hogy mindent be lehessen illeszteni ebbe a jó-rossz keretbe, a szélsőséges gondolkodás végletekig leegyszerűsített magyarázatokkal és általánosításokkal dolgozik. Mivel csak két dimenzió, két csoport van, ezért azoknak egységesnek kell lenniük: mindenki, aki az adott csoportba tartozik, ugyanolyan (homogenizálás). Ugyanolyan a bőrszíne, ugyanúgy gondolkodik, ugyanazokban az értékekben hisz, ugyanolyan az ízlése, ugyanazok az érdekei és céljai. Ez egyrészt a „saját” csoport kohézióját, a „másoktól” való megkülönböztetését, másrészt „azok” démonizálását szolgálja.

 

  1. Bűnbak- és ellenségképzés (dehumanizálás)

A „mi”–„ők” szembeállításon és a fekete-fehér világképen alapszik a folyamatos bűnbak- és ellenségképzés. A történelmi vagy jelenkori kudarcokért, nehézségekért, problémákért jellemzően valamely „külső” csoport felelős, és nem a „saját” csoport, netán komplex politikai, társadalmi, gazdasági folyamatok. A „külső” csoport elutasításának, ellenségként kezelésének kifejeződése és retorikai eszköze az „ők” dehumanizálása, azaz megfosztása az emberi méltóságtól. A szélsőséges narratíva olyan jelzőkkel illeti a „külső” csoport tagjait, amik kifejezik, hogy nem veszi őket emberszámba, alacsonyabb rendűként tekint rájuk (gyakran állatokhoz hasonlítja őket, pl. patkányok, paraziták).

 

  1. Fenyegetettség percepciója (biztonságiasítás, áldozatszerep, dramatizálás)

A szélsőséges érvelés elsősorban az aggodalmakra, félelmekre épít: meglovagolja őket, rájuk játszik, gerjeszti őket. A „külső” csoport a „saját” csoporttal szembeni fenyegetésként jelenik meg, mint bűnbak és/vagy ellenség. E fenyegetés sokrétű lehet – többek közt. kulturális (pl. eltérő vallásúak), faji vagy etnikai (pl. eltérő bőrszínűek), gazdasági (pl. munkahelyek fenyegetése), szociális (pl. elszegényedés). Mégis, minden félelem és probléma végeredményben biztonsági kérdésként artikulálódik (biztonságiasítás). Az „ők” részéről érkező vélt fenyegetés a „mi” áldozatként történő ábrázolásával párosul (áldozatszerep). „Mi” elszenvedők vagyunk, „ők” felelősek a minket ért bajokért, vagy egyenesen veszélyeztetnek minket. Ráadásul a veszély egyenesen az egyén és a közösség megmaradását fenyegeti – a félelmek ébren tartása és gerjesztése miatt ugyanis a szélsőséges érvelés előszeretettel nagyítja fel a problémákat (dramatizálás), és riogat válságokkal, összeomlással, egyenesen pusztulással. Ezzel legitimálja a maga által propagált nézeteket és intézkedéseket. Hiszen válságos időkben radikális megoldásokra van szükség.

 

  1. Jogos erőszak percepciója

A dehumanizálás, a kizárólagosság, a fekete-fehér világkép és a felnagyított fenyegetés megalapozzák az erőszak elfogadását és végül alkalmazását a „másokkal” szemben. Hiszen ha már nem tekintem „őket” egyenrangú félnek, akkor több mindent megengedek magamnak velük szemben. Ha pedig fenyegetnek, meg is védhetem magam. Ha pedig már a „mi” léte kerül veszélybe, ha „nemzethalál” fenyeget, az már nem is csak radikális, de egyenesen szélsőséges megoldásokat követel meg. A szélsőséges narratíva szerint tehát, ha a lét a tét, bármilyen eszköz megengedett. Jogos az önbíráskodás, jogos az önvédelem, és mindezek érdekében az erőszak.

*

A radikális, szélsőséges érvelés gyakran használt eszközei még a provokáció és botránykeltés, valamint a kétértelmű, kódolt kifejezések, megbotránkoztató elnevezések használata. Ezek nem feltétlenül sértik ugyan explicite a normákat, de olyan többletjelentést hordoznak, olyan konnotációjuk van, amelyek az arra fogékonyak számára dekódolhatóvá teszik a szélsőséges üzeneteket. Ezek azért különösen veszélyesek, mert hozzájárulnak a szélsőséges gondolatok terjedéséhez és megszokottá, elfogadottá válásához.

 

Nincs ez kicsit eltúlozva? Ezt nem tudom elképzelni egyik diákomról sem!

A fent bemutatott gondolati és érvelési ívet a radikalizációs folyamat során járják végig az erre fogékonyak. Szerencsére nagyon kevés fiatal járja végig ezt a gondolati utat, így nem valószínű, hogy ez a maga teljességében megjelenik a fiatalokkal történő foglalkozásokon. Mégis azt gondoljuk, fontos egyben látni a narratíva elemeit és a köztük levő logikai kapcsolatokat.

europe logo white

THE E-LEARNING TOOL

EUROGUIDE EU flag

This project is co-funded by the Internal Security Fund of the European Union – GA N° 871038