Téma II – Társadalmi nemek (Gender)

Hogyan lesznek a különbségekből egyenlőtlenségek?

„A társadalmi nemi szerepekről beszélni a legtöbb ember számára olyan, mintha egy halnak kellene a vízről beszélnie.” – mondta Judith Lorber, egy ismert feminista gondolkodó. Ezzel azt próbálta meg érzékeltetni, hogy a társadalmi nemi szerepek körbevesznek minket, és szinte mindent áthatnak, mindenkire nagy hatással vannak. Az, hogy férfinak vagy nőnek születünk, szabályozza viselkedésünket, önkifejezésünket, lehetőségeinket és álmainkat is. Egy, a csecsemőkorunktól kezdve ennyire alapvetésként megtanult dolgot nem könnyű eltávolítani magunktól, megvizsgálni és kritikusan gondolkodni róla. Ám ebben a fejezetben mégis megkíséreljük, hiszen ahhoz, hogy meg tudjuk változtatni ezt a mélyen rögzült munkamegosztást és szokásrendszert, először meg kell értenünk a működését.

A férfiak és a nők pár testi adottságban tagadhatatlanul különböznek egymástól. A legfontosabb különbség, hogy a nők tudnak gyerekeket kihordani, szülni és anyatejjel táplálni. A probléma azzal van, ha ezt a biológiai különbséget nem a helyén kezeljük, hanem messzemenő következtetéseket és korlátozó sztereotípiákat képzünk ebből kiindulva. A különbségekkel nincsen baj, de amint azok átcsapnak rendszerszintű egyenlőtlenségekbe és az egyéneket gúzsba kötő merev elvárásokba, ott szükség van a közös gondolkodásra és a keretek megváltoztatására. Adott különbség például, hogy az anya tudja szoptatni a gyerekét, míg az apa erre nem képes. Viszont ha emiatt az a társadalmi rend alakul ki, hogy az apa nem is kell, hogy aktívan részt vegyen később sem a gyerek táplálásában vagy nevelésében, az már egy társadalmi szokás. Egy ilyen szokás egyes embereknek megfelelő, míg másoknak nagyon zavaró lehet egyéni szinten. Például lehet, hogy az anya szívesen visszamenne dolgozni a szoptatás után, de úgy érzi, hogy ezt nem teheti meg, mert ferde szemmel néznek majd rá. Talán az apa is szívesen kivenne pár hónap gyermekgondozási szabadságot, de tart attól, hogy elveszíti a munkáját, és a főnöke előtt is nevetségessé válna. Ha hosszú távon ez a munkamegosztás a családban, az azt is fogja eredményezni, hogy a nőnek jóval kisebb lesz a jövedelme (GYES, részmunkaidő, előléptetés hiánya miatt), mint a férfinak, ami már egy kézzelfogható anyagi egyenlőtlenség. Ameddig mindent megosztanak, talán nincs is baj, de ha például a nő el akar válni, akkor nem lesz elég pénze saját albérletre, ami erősen korlátozza őt.

Még sok ilyen példát mondhatnánk, ami azt szemlélteti, hogy a berögzült tradicionális nemek közötti viselkedés és munkamegosztás könnyen átcsaphat komoly egyenlőtlenségekbe. Rengeteg adat és kutatás támasztja alá, hogy a nők az élet sok területén hátrányban vannak a férfiakhoz képest.

• A férfiak 15-20%-kal több pénzt keresnek.^[1]
• Sokkal kevesebb nő van vezetői vagy döntéshozói pozícióban (pl. az 52% női lakosságot^[2] a parlamentben csupán 12% női képviselő képviseli^[3]).
• A férfiakhoz képest kb. háromszor annyi fizetetlen házimunkát és gondoskodó munkát végeznek a nők^[4], amit összefoglaló néven reproduktív munkának hívunk.
• A párkapcsolati erőszak áldozatainak 90%-a nő.^[5]
• Ám persze van pár olyan terület is, ahol a férfiak vannak hátrányban: például 7 évvel kevesebb a várható élettartamuk a magas stressz és rossz egészség miatt.^[6]

Ezek az adatok azt mutatják meg, hogy a jelenlegi merev rendszer, ahol nincs sok átjárás női és férfi életutak, szerepek között, mind a két nemnek nehézséget jelent.

Szexizmus és a nemekről szóló egyoldalú kijelentések

A szexizmus a nők férfiakénál alacsonyabb társadalmi státuszát igazoló ideológia. Ez nem csupán egyfajta cselekvés vagy megszólalás, hanem egy gondolatrendszer, ami arra ad magyarázatokat, azt erősíti meg, hogy a férfiaknak miért van jogosan több hatalma és lehetősége, és miért az ő tapasztalatuk számít alapvetőnek, „normálisnak”. A felsőbbrendű helyzet igazolása rengetegféleképpen történhet: megjelenik a művészetben, a médiában, a hagyományokban, a vallásban, a mindennapos interakciókban, anyagi javak elosztásakor, a nevelésben, akár a jogrendszerben, sőt olyan furcsa területeken is, amikről sose jutna eszünkbe, például az autók tervezésekor.

Az is szexizmus, amikor valaki nyíltan lenézi a nőket (pl. butának titulálja őket), de az is, ha az egyenlőségre törekvő nőket megalázzák (pl. a feministákat undorítónak, a határozott lányt főnökösködő hárpiának nevezik). Ezt hívjuk ellenséges szexizmusnak.

Van ennél még kevésbé tetten érhető szexizmus is, ami gyakran észrevétlen marad, hiszen bóknak van álcázva. „A férfiak feladata, hogy megvédjék a nőket” vagy „A nők olyan érzékenyek és kedvesek, nem való nekik a politikában való részvétel”. Ezek a mondatok elvileg kedvesek, ám ha belegondolunk, ott van mögötte a feltételezés, hogy a nők valamilyen módon gyengébbek, alkalmatlanabbak, mint a férfiak, ezért nem kellene aktív és vezető pozícióba kerülniük, hanem „maradjanak csak a helyükön”. Ezt nevezzük jóindulatú szexizmusnak.

Az ilyen kijelentésekről fontos beszélni a diákokkal, hiszen a felnőtté érés folyamatának része a megbirkózás a nemi elvárásokkal, a karrierválasztás és a párkapcsolati szabályok kialakítása is. Érdemes erre külön időt szánni, hiszen nem könnyű hátralépni, és a belénk ivódott elképzeléseket felülvizsgálni. Egy komoly, de barátságos és elfogadó légkörben folytatott beszélgetés a diákokkal, ahol elmondhatják a saját tapasztalataikat, sokat segíthet ebben a folyamatban.

Sok kijelentés úgy állítja be, mintha a nők egységes csoportot alkotnának, amely nagyban különbözik a férfiak egységes csoportjától. De gondoljunk bele, hogy nő és nő között is mekkora különbség van. Van olyan nő, aki 2 méter magas, matekzseni és 5 gyereket akar, de ezzel szemben van olyan is, aki 150 centis, csak a művészet érdekli, és nem szeretne anya lenni. Hívjuk fel a diákok figyelmét, hogy ezek a kijelentések téves általánosításon, sztereotípiákon alapulnak.

Fontos tudatosítanunk a fiatalokban, hogy a társadalmi befolyásnak sokkal nagyobb ereje van, mint hinnénk. Az, hogy matematika fakultáción több fiú van, nem feltétlenül azt jelenti, hogy a fiúk eredendően jobbak matematikából már az őskor óta, hanem abból fakad, hogy a természettudományok és informatika férfias szakmák a társadalmunkban. A társadalmi környezet – pl. szülők, tanárok, média – ezért arra ösztönzi a fiúkat, hogy ebbe az irányba forduljanak, míg a lányokat elbátortalanítja ettől.

Tipikus érvelési hiba azt állítani, hogy a hagyományos dolgok a természetesek és a természetes dolgok jobbak. Az, hogy valami évezredekig egy bizonyos módon működött egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez jó is lenne. Például régen megengedett volt a rabszolgaság, és nem létezett internet, de ez nem jelenti azt, hogy akkor jobb volt az élet. Érdemes a beszélgetésben felhívnunk a figyelmet arra, hogy a változás a történelem szerves része.

Feminizmus vs. az egyenlőtlenségek tagadása

A feminizmus fogalma gyakran előkerül a nemi szerepekről szóló vitákban. Érdemes ilyenkor tisztáznunk, hogy feministának lenni annyit jelent, hogy az ember azt szeretné, ha a nők és férfiak egyenlőek lennének. Mindenki, aki azt gondolja, hogy a két nemnek legyenek azonos lehetőségei és bánjanak velük azonos tisztelettel, az definíció szerint feminista. El kell ismernünk ugyanakkor azt is, hogy a feminizmus igencsak lejáratott szó, sokan nem értik a valódi jelentését, ezért érthető, ha valaki nem akarja magát így nevezni.

A szexizmus egyik formája (az ellenséges és a jóindulatú mellett) a modern szexizmus. Ez a nézet azzal érvel, hogy a férfiak és nők jogilag egyenlőek, ezért többé nincsen elnyomás a nemek között. Ezzel az érveléssel igyekszik a nézet a nőket alárendelt pozícióban tartani, és megakadályozni a változást. Érdemes a fiatalokkal arról is beszélgetnünk, hogy sajnos a jogegyenlőség nem jelent valódi egyenlőséget. További számos példát lehet hozni arra, hogy a jogban egyenlő csoporthoz tartozó emberek hátrányt szenvednek bizonyos területeken (pl. szegények, romák, öregek, fiatalok, bevándorlók, fogyatékossággal élők).

Beszélhetünk arról is, hogy ha egy csoport elveszíti a jogtalan kiváltságait (privilégiumait), az nem elnyomás, hanem az igazság helyreállítása. Például Magyarországon a nők 1874-ig nem kezelhették a saját vagyonukat, hanem a férjük volt az úr ebben a kérdésben. Amikor ezt eltörölték, akkor sok férfi felháborodott, hogy megfosztották őket egy joguktól, ám a történelemben visszatekintve egyértelmű, hogy valójában a nőknek adták meg az azonos lehetőséget. Ehhez hasonlóan a mai „jogfosztások” is lehet, hogy erről szólnak (pl. nem lehet a nőket fogdosni a munkahelyen és szexuális viccekkel illetni).

Bántalmazás és szexuális erőszak

A közbeszédben gyakran találkozhatunk olyan, a nőkre vonatkozó szélsőséges kijelentésekkel, melyek erőszakra buzdítanak, legitimálják az erőszakot, vagy kétségbe vonják az áldozatok tapasztalatait. Tudhatjuk, hogy az erőszak elkövetője azért érzi magát felhatalmazva a bűncselekmény elkövetésére, mert az áldozatára nem teljes értékű emberi lényként gondol empátiával, hanem eltávolítja magától, szinte tárgyként kezeli őt, vagy azt a csoportot, amelynek tagja. Ezért nagyon fontos, hogy az ilyen kijelentéseket ne hagyjuk figyelmen kívül, hiszen megerősítik a nők elleni erőszak elfogadottságát.

Érdemes megismertetni a diákokkal azt, hogy az erőszaknak számos formája létezik. Nemcsak a verekedés vagy a testi sértés, a nemi erőszak számít ide, hanem a szóbeli (pl. durva beszólás, megalázás), a lelki (érzelmi zsarolás) vagy a gazdasági erőszak is. Erről többet lehet megtudni a NANE az erőszak fajtáiról szóló háttéranyagában.

Tisztázzuk a diákokkal, hogy a (szexuális) erőszakra nincs mentség. Nem számít, hogy az áldozat ittas volt-e, merre sétált, milyen sötét volt, milyen ruhát hordott. Ha nem egyezett bele, akkor bármilyen szexuális közeledés elfogadhatatlan. Amikor valaki azt mondja, hogy az áldozat hibája az egész bármilyen okból, azt áldozathibáztatásnak nevezzük. Ezzel felmentjük az elkövetőt, mintha valójában nem kizárólagosan az ő felelőssége lenne a bántalmazás. Ezekkel a mondatokkal azt üzenjük, hogy ha valaki kihívó sminket rak fel, vagy éjszaka egyedül közlekedik nőként, akkor tulajdonképpen megérdemelte azt, ami történt vele. Egyrészt, ez magában hordozza a sztereotípiát, hogy szexuális erőszakot idegen férfiak követnek el sötét parkokban, pedig az esetek túlnyomó többségében az áldozat ismerőse követi el. Másrészt elképesztően bántó az áldozat számára, hogy nem együttérzést és támogatást kap egy trauma után, hanem hibáztatást és lenézést.

Mivel a nemi erőszakot stigma és hibáztatás kíséri, ezért az áldozati szerep felvállalása rendkívül kiszolgáltatott és megalázó tud lenni. Ilyen ügyben egyszerűen nem éri meg hazudni, és csak bosszúból, rosszindulatból vádolni valakit. A feljelentések elenyésző százaléka hamis vád, sőt a nők inkább titkolják a velük történteket: a szexuális erőszakot az esetek nagyjából 75%-ában nem jelentik be. A bejelentések alacsony számának hátterében leginkább a bűntudat és a szégyen áll, valamint az attól való félelem, hogy megkérdőjelezik szavahihetőségüket.^[7] Világszerte minden 5. nő családon belüli erőszak áldozata. Érdemes lehet ezeket a statisztikákat megosztani a diákokkal, hogy a tények ismeretében tudjunk továbbhaladni.

Az utóbbi időben több olyan írás született radikális férfi csoportoktól, amely azt állítja, hogy a szexuális együttlét ugyanolyan alapszükséglet, mint az élelem vagy a lakhatás, tehát mindenkinek joga ezt megkapni. Ehhez közgazdasági és tudományosnak tűnő érvelést használnak, de azt az „apróságot” kifelejtik a képletből, hogy a nők nem tárgyak, akik teste felett rendelkezni lehet. Ez a fajta tárgyiasítás az erőszak előszobája, ahogyan ezt korábban is említettük. Sajnos ez a tárgyiasító látásmód uralja a pornóipart is, ami sok fiatal elsőszámú forrása a szexualitásról. Mivel ez a látásmód mélyen átjárja a pornókultúrát (is), ezért nem lehet pillanatok alatt megváltoztatni. A nőket oktatással, beszélgetéssel tudatosítani kell abban, hogy mikor éri őket zaklatás, erőszak, szexizmus, és ez nincs rendben. A férfiakat pedig a nők ilyen élményeire, érzéseire kell érzékenyíteni az attitűdváltozás érdekében. Fontos ugyanakkor azt is tudatosítanunk, hogy ha kisebb arányban is, de férfiakat éppúgy érhet zaklatás, bántalmazás és erőszak – férfi és női elkövetőktől is.

Hogyan beszélgessek ezekről a témákról fiatalokkal?

A téma előzetes körüljárását, megalapozását, valamint a róla szóló párbeszéd strukturálását segítő háttér- és tényanyagok után alább felsorolunk néhány jellemző, a nemi szerepekhez kötődő sztereotip vagy előítéletes megnyilvánulást és a nőkről szóló ellenséges kijelentést. A különböző témákhoz – a foglalkozásvezetői munkát segítve – beszélgetésindító kérdéseket és viták alapjául szolgáló lehetséges tételmondatokat is mellékelünk. Sem a nemi szerepekkel kapcsolatos kijelentések, sem a beszélgetésindító kérdések, sem a tételmondatok listája nem teljeskörű, igyekeztünk inkább jellemző típusokat összegyűjteni és arra törekedni, hogy a felsorakoztatott példák jó kiindulási alapjai lehessenek a diákokkal folytatott párbeszédnek. Ezeket elsősorban gondolatébresztőnek szánjuk, amelyekből a csoport érdeklődéséhez és felkészültségéhez igazodva mindenki szabadon válogathat.

Lapozz hátra! A kézikönyv módszertani fejezetében több konkrét gyakorlatot, ötletet és szempontot gyűjtöttünk össze, amelyek segíthetnek az itt bemutatott beszélgetésindító kérdések és tételmondatok mentén megvitatni a nemi szerepek és egyenlőtlenségek témájához kapcsolódó kérdéseket. A tételmondatok elsősorban a 6.2 fejezetben bemutatott közösségi vitagyakorlatok alapjául szolgálnak. A Hova fordulhatok? fejezetben továbbá több olyan szervezetet is ajánlunk, amelyek foglalkozásokat tartanak vagy értékes szakmai, módszertani anyagokat publikálnak a társadalmi nemekkel összefüggő témákban.

A nemi szerepekről szóló beszélgetés során érdemes kitérni a történelmi, társadalmi és kulturális folyamatokra, és bátorítani a diákokat, hogy ismerjék fel az egyéni döntések, preferenciák és vélemények hátterében a hatalom és a társadalmi normák szerepét.

^[1] European Commission és Eurostat. 2017. Key Figures on Europe: 2017 Edition. https://ec.europa.eu/eurostat/documents/3217494/8309812/KS-EI-17-001-EN-N.pdf/b7df53f5-4faf-48a6-aca1-c650d40c9239

^[2] „Magyarország népességének száma nemek és életkor szerint, 1870-2060”. Elérés 2021. január 2. https://www.ksh.hu/interaktiv/korfak/orszag.html.

^[3] „Hungary,” Hungary | Inter-Parliamentary Union, megnyitva 2021 január 5. https://www.ipu.org/parliament/HU.

^[4] „Adatok,” Központi Statisztikai Hivatal, megnyitva: 2020 december 19, https://www.ksh.hu/sajtoszoba_kozlemenyek_tajekoztatok_2017_04_07.

^[5] „Szám-Lap – Hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények”. Elérés 2020. december 20 . http://www.ksh.hu/szamlap/eletunk.html.

^[6] „STADAT – 6.1.7. Születéskor várható átlagos élettartam, átlagéletkor (2001–)”. Elérés 2021. január 27. https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsd008.html.

^[7] Nyúl Boglárka, Ferenczy Dávid, Kende Anna, Szabó Mónika: A nemierőszak-mítoszok elfogadása skála (NEMES) magyar adaptációja, Alkalmazott Pszichológia 18, 1. szám (2018): 115-135., doi: 10.17627/ALKPSZICH.2018.1.115, http://ap.elte.hu/wp-content/uploads/2018/10/APA_2018_1_Nyul_etal.pdf