Téma I – Társadalmi együttélés

Történelmi emlékezet, történelmi traumák

Miért fontos a történelmi emlékezet és a történelmi traumák feldolgozása?

Történelmünk meghatározza jelenünket, kihat életünkre egyéni és társadalmi szinten is. A közös történelmi emlékezet konszenzuson alapul. Minden korban számos olyan esemény történik, amely akár egyéni, akár társadalmi szempontból emlékezetes és identitásformáló lehet. Hogy mindezekből mi és hogyan lesz a nemzeti emlékezet része, az a történészeken, a döntéshozókon és magukon az állampolgárokon múlik. A 20. század során több sorsfordító, traumatikus esemény is érte a magyar nemzetet, amelyek feldolgozása máig nem vagy nem teljesen zajlott le. Bár nem mindig vagyunk tudatában, de ezen események egyénekre és csoportokra gyakorolt hatásai a mai napig jelen vannak, sokszor falakat emelve egyes emberek, csoportok közé. A múltbeli traumák megismerése és feldolgozása mindannyiunk érdeke. Ennek hiányában a különböző csoportok közötti szakadékok könnyen tovább mélyülhetnek.

 

A történelmi trauma fogalma és hatása

Időről időre történnek olyan viszonylag gyorsan bekövetkező, nagy horderejű események, melyek egyszerre sok embert érintenek, és drasztikusan változtatják meg az addigi, biztosnak vett életkörülményeket. Az ilyen események elszenvedői gyakran a történések passzív résztvevői, vagy ha van is döntési szabadságuk, cselekvési lehetőségük, a folyamat végkifejletét csak ritkán tudják jelentősen befolyásolni. Az elszenvedett traumát ilyen esetekben általában valamilyen hatalom okozza erőszakkal, az áldozatot a kiszolgáltatottság, kontrollvesztés állapotába helyezve. Az ilyen események nagy megpróbáltatást, sokszor traumatikus élményt jelentenek maguknak az elszenvedőknek, de sokszor leszármazottaiknak és még azoknak is, akik az adott közösséghez tartozónak érzik magukat.

Egy traumatikus esemény az egyénben okozhat nem múló bűntudatot és/vagy szégyenérzést, megrendítheti a világ alapvető rendjében és biztonságosságában való hitét, az emberekbe vetett bizalmát.[1] Jellemző a traumát átélt egyénnél a beszűkülés jelensége, az emlékek elfojtása[2] vagy éppen a túlzott múltban élés.[3] A traumát átélt áldozatok számára sokszor a trauma feldolgozása és annak elmesélése a legnehezebb. Így gyakori, hogy a hallgatás vagy az események elmesélésének módja miatt a környezet kétség bevonja az áldozatok szavahihetőségét.[4]

A történelmi traumák sorsközösségeket hoznak létre, ami által az egyénekben tudatosulhat, hogy nem egyedül szenvedték el a traumát. Ez segítheti számukra a feldolgozást és azt, hogy a történtek kétségbe vonása nélkül, szabadon elmesélhessék az eseményeket. Az egységes narratíva kialakítását, és így a feldolgozást azonban megnehezíti, hogy a társadalom különböző csoportjai gyakran eltérően élnek meg történelmi eseményeket.

 

Emlékezetpolitika

Minden politikai rendszer megteremti saját viszonyát és narratíváját a történelmi eseményekhez, ezzel alakítva (adott esetben átértelmezve, akár újraírva) a nemzeti emlékezetet. Ez a történelmi eseményekről kialakult, széles körben elfogadott és evidenciának tekintett vélekedések rendszere, mely természeténél fogva nem jeleníthet meg minden egyéni megélést.[5] Ennek megtestesülése az adott kor hivatalos emlékezetpolitikája. Politikai szereplők előszeretettel használják fel a történelmi kérdéseket, eseményeket saját világnézetük, ideológiájuk alátámasztására. A történelmi események és az emlékezés átpolitizálása inkább hátráltatja, mint elősegíti a közös múltról szóló közös narratíva kialakítását és a történelmi traumák feldolgozását.

 

Múltfeldolgozás

Nem kétséges, hogy a békés társadalmi együttéléshez szükség van a múlt feldolgozására. Ennek része a különböző történelmi események áldozatai által megélt szenvedések hivatalos elismerése, emléknapok és -helyek létrehozása, megemlékezések szervezése, az események reprezentációja a médiában és feldolgozása a kultúra eszközeivel. A múlt megítélése ugyanakkor sokszor megosztja a társadalmat. Egyének vagy akár egyes társadalmi csoportok eltérően élhetnek meg bizonyos eseményeket, amikről így más-más emlékek és jelentések élnek tovább bennük és utódaikban. A traumatikus élmény is eltérő lehet egyének és csoportok számára, és az is megtörténhet, hogy egyes eseményeket valakik traumaként élnek meg, mások viszont nem – ilyen lehet, ha például ugyanazon nemzeten belül találhatók a trauma elszenvedői, okozói (elkövetői) és esetleg passzív szemlélői is. Kibeszélés és közös feldolgozás nélkül ez könnyen elhallgatáshoz, tabusításhoz és konfliktusokhoz vezethet a csoportok tagjai, illetve utódaik és a velük azonosulók között. Az ilyen eltemetett és meg nem oldott konfliktusokat könnyen ki tudják használni társadalmi és politikai szereplők, tovább mélyítve a társadalom különböző csoportjai közti ellentéteket, megosztottságot. Ezért kiemelten fontos a múlt közös feldolgozása, amelynek alapvető eleme egymás traumáinak tisztelete, elfogadása és megértése. A társadalom által sikeresen feldolgozott múlt részévé válik a közös emlékezetnek, és lehetővé teszi a különböző csoportok együttélését, együttműködését.

 

Mik a meghatározó történelmi traumák a 20. századi magyar történelemben?

A 20. századi magyar történelem eseményei közül az alábbiakban öt olyan történelmi eseményt emelünk ki, melyek társadalmi feldolgozása még nem vagy még nem teljesen történt meg, és melyek ezáltal élő és sokszor megosztó témák a jelenben.

 

1. Trianon

  • június 4-én az első világháborúban vesztes Magyarország és az antant hatalmak közt létrejött trianoni békeszerződés értelmében az ország elvesztette területének és lakosságának nagyjából kétharmadát, és több millió magyar nemzetiségű személy került Magyarország határain kívülre. Sokan közülük az új uralom elől Magyarországra menekültek, sokszor családi múltjuk helyszíneit, szeretteiket és vagyonuk egy részét hátrahagyva, vállalva a menekültlét nehéz körülményeit. Az új fennhatóság alá került magyarok gyakran üldöztetés és diszkrimináció áldozatai lettek, sokszor szintén elvesztve vagyonukat, állásukat, társadalmi pozíciójukat. Az új határ természetesen és szervesen kapcsolódó közösségeket, rokoni, gazdasági és társadalmi kapcsolatokat vágott ketté.
  • A megkötött békeszerződéssel/békediktátummal kapcsolatban az okokról, az igazságtalanság mértékéről, a felelősségről száz éve élesen eltérő álláspontok vannak jelen a közbeszédben és a politikában, annak ellenére, hogy szinte mindenki egyetért abban, hogy fájdalmas, máig ható következményekkel járt.

 

2. Második világháború és holokauszt

  • Az 1939-1945 zajlott második világháború az emberiség történetének legnagyobb és legtöbb halottat követelő katasztrófája volt.
  • A második világháború Magyarországon is bővelkedett traumatikus eseményekben. Ilyenek voltak például a zsidótörvények, a doni katasztrófa, a bombázások, a zsidó és a roma holokauszt, más kisebbségi csoportokhoz tartozók és politikai másként gondolkodók üldöztetése, a felszabadítás során a szovjet csapatok által elkövetett bűncselekmények, elsősorban is a nők tömeges megerőszakolása, valamint a szovjet megszállás.
  • A magyarországi holokauszt során a német és a velük együttműködő magyar hatóságok által meggyilkolt magyar zsidók száma 500 és 600 ezer közöttire tehető, mely az ország zsidóságának több mint felét jelentette. A magyarországi roma áldozatok száma a becslések szerint 5 és 50 ezer közöttre tehető.
  • A második világháború során megélt traumák őszinte feldolgozására nem volt lehetőség, azok évtizedekig elfojtva voltak jelen a társadalomban. A szovjetek által elkövetett bűnökről nem lehetett beszélni, a németek és magyar szövetségeseik által elkövetett tettekhez ideológiai alapon, politikai érdekek mentén közelítettek, egyes folyamatok és reflexek pedig továbbra is működtek (pl. antiszemita felhangú kampányok, korábbi nyilasok felvétele a kommunista titkosszolgálatba).

 

3. Kommunista diktatúra

  • A Magyarországon 1949–1989 között fennállt kommunista/szocialista diktatúra fő jellemzői az egypártrendszer, a szabadságjogok semmibevétele, a titkosszolgálatok politikai célokra alkalmazása, az erőszakos államosítás, a szocialista típusú tervgazdálkodás. A korszakot két szakaszra osztjuk, és a vezetők után Rákosi- és Kádár-rendszernek nevezzük.
  • A korszak sokak számára trauma volt, mert bár a rendszer igazságos társadalmat ígért, önkényuralom jött létre, felszámolták a szabadságjogokat, állampolgárokat meggyőződésük és véleményük miatt üldöztek, feloszlatták a politikai, vallási és civil szerveződéseket, üldözték és korlátozták a vallásgyakorlást és az egyházak működését, felszámolták és államosították a magántulajdont. Bár egyes csoportok számára a rendszer megteremtette a társadalmi felemelkedés lehetőségét, más csoportokat azonban politikai és ideológiai alapon diszkriminált és üldözött (pl. kuláküldözés, kitelepítések, munkatáborok), főleg a korszak első felében, a Rákosi-rendszerben.

 

4. ‘56-os forradalom és szabadságharc

  • október 23-án forradalom tört ki Magyarországon a diktatúra és a szovjet megszállás ellen, az ország demokratizálásáért és a gazdaság átalakításáért. A kibontakozó szabadságharcot november 4-ére a szovjet csapatok leverték. A Rákosi-rendszer helyébe lépő Kádár-rendszer újjáépítette a diktatórikus rendszert, a társadalom megfélemlítésének és totális ellenőrzésének intézményeit. Bár az 1960-as évek elejétől megindult az enyhülés, az ‘56-os eseményeket egészen az 1989-es rendszerváltásig ellenforradalomként kezelték.
  • A szabadságharc során mintegy 2700 haláleset történt, alatta és utána nagyjából 200 ezren emigráltak az országból. A megtorlás során több mint 26 ezer személyt ítéltek el a bíróságok, többségüket börtönre, de 367 embert halálra. További 13 ezer embert küldtek internálótáborokba, tízezrek kerültek rendőri felügyelet, 300 ezren rendőrségi megfigyelés alá, és tízezrek vesztették el állásukat.[6]

 

5. Rendszerváltás

  • Bár az 1960-as évek elejétől enyhült a diktatúra szorítása, majd gazdasági és társadalmi reformok is megindultak (új gazdasági mechanizmus 1968-tól), a nemzetközi és hazai politikai és gazdasági folyamatok hatására az 1980-as évek második felére egyre látványosabb lett a szocialista tervgazdaság és a pártállami rendszer válsága. Megmozdult a társadalom, ellenzéki csoportok, majd pártok jöttek létre, és az állampártban, az MSZMP-ben is felismerték a rendszerszintű változások szükségességét. Megindult a politikai átmenet, és 1988–1990 között békés módon, tárgyalások útján végbement a rendszerváltás: 1989. október 23-án Magyarország köztársasággá vált, megnyíltak a határok, 1990 tavaszán demokratikus, szabad választásokra került sor, és megkezdődött a szovjet csapatok kivonulása. Megkezdődött a gazdasági rendszer átalakítása is, az átállás az állami tulajdonra és központi irányításra épülő szocialista tervgazdaságról a magántulajdonon, egyéni szabadságon és versenyen alapuló piacgazdaságra.
  • A független, szabad és demokratikus Magyarország megszületése ellenére a rendszerváltás sokak számára traumát is hozott, mert az átalakulást övező elvárások és remények közül sok nem valósult meg. A gazdasági átalakulás hatására teljes iparágak szűntek meg, sokan munkanélküliek lettek, emelkedtek az árak, csökkent az életszínvonal, nőtt a szegénység, romlott a közbiztonság. Mindeközben sokan úgy érezték, hogy a privatizáció során hatalmas állami vagyonok kerültek kétes körülmények között magánkézbe, a kárpótlások nem az előzetes elvárásoknak megfelelően valósultak meg, elmaradt az előző rendszer működtetőinek felelősségre vonása. Sokak reménye, hogy az ország gazdaságilag és életszínvonalban hamar utoléri a nyugati jóléti államokat, fokozatosan köddé foszlott, és átadta a helyét a csalódottságnak és kilátástalanságnak.

 

[1] Heller Ágnes: Trauma, Budapest, Múlt és Jövő Kiadó, 2006

[2] Herman, Judith Lewis: Trauma és gyógyulás, Budapest, Háttér Kiadó, Kávé Kiadó, NANE Egyesület, 2003

[3] Molnár Adrienne: „A hátrányt nem tudtuk behozni soha”, in: Elhúzódó társadalmi traumák hatásának felismerése és gyógyítása (konferencia), szerk. Virág Teréz, Budapest, Animula, 1996, 69-73.

[4] Menyhért Anna: Elmondani az elmondhatatlant, Budapest, Anonymus-Ráció, 2008

[5] Rainer M. János: A történelmi emlékezet, Beszélő 7, 24. szám (1995), http://beszelo.c3.hu/cikkek/a-tortenelmi-emlekezet

[6] Csernus Szilveszter: Így működött a kádári megtorló gépezet, MúltKor, 2014.10.04., https://mult-kor.hu/igy-mukodott-a-kadari-megtorlo-gepezet-20141104?pIdx=4

A téma előzetes körüljárását, megalapozását, valamint a róla szóló párbeszéd strukturálását segítő háttér- és tényanyagok után alább felsorolunk néhány jellemző, a történelmi eseményeket vagy hatásukat elferdítő, relativizáló, kétségbe vonó egyoldalú megnyilvánulást, illetve radikális, szélsőséges kijelentést. A különböző témákhoz – a foglalkozásvezetői munkát segítve – beszélgetésindító kérdéseket és viták alapjául szolgáló lehetséges tételmondatokat is mellékelünk. Sem a történelmi eseményekkel kapcsolatos kijelentések, sem a beszélgetésindító kérdések, sem a tételmondatok listája nem teljeskörű, igyekeztünk inkább jellemző típusokat összegyűjteni és arra törekedni, hogy a felsorakoztatott példák jó kiindulási alapjai lehessenek a diákokkal folytatott párbeszédnek. Ezeket elsősorban gondolatébresztőnek szánjuk, amelyekből a csoport érdeklődéséhez és felkészültségéhez igazodva mindenki szabadon válogathat.

Lapozz hátra! A kézikönyv módszertani fejezetében több konkrét gyakorlatot, ötletet és szempontot gyűjtöttünk össze, amelyek segíthetnek az itt bemutatott beszélgetésindító kérdések és tételmondatok mentén megvitatni a történelmi emlékezet és a történelmi traumák témájához kapcsolódó kérdéseket. A tételmondatok elsősorban a 6.2 fejezetben bemutatott közösségi vitagyakorlatok alapjául szolgálnak. A Hova fordulhatok? fejezetben továbbá több olyan szervezetet is ajánlunk, amelyek foglalkozásokat tartanak vagy értékes szakmai, módszertani anyagokat publikálnak a történelmi eseményekkel és feldolgozásukkal kapcsolatban.

 

  1. A trianoni békeszerződésre vonatkozó egyoldalú megnyilvánulások
  • Soha nem szabad belenyugodni a trianoni döntésbe.
  • Semmi értelme nincs ma már Trianonnal foglalkozni.
  • Trianon kérdése csak politikai okból kerül ilyen gyakran elő, mert alkalmas a nemzeti érzelmek felszítására.
  • Trianon emléke nem valódi trauma, inkább politikai eszköz a gyűlöletkeltésre, szavazatszerzésre.
  • Az EU a trianoni szerződés során Magyarországot megnyomorító államok utóda.
  • A szomszédos államok árulók, ellopták Magyarország területét.
  • Trianon feldolgozása azért maradt el, mert mindenki a holokauszttal foglalkozott.
  • „Magyar az, akinek fáj Trianon.”[1]
  • „Csonka Magyarország nem ország, Nagy-Magyarország mennyország.”[2]
  • Magyarország magának köszönhette Trianont amiatt, ahogy korábban a nemzetiségeivel bánt, és hogy támogatta a világháború kirobbantását.
  • Trianon a nemzet belső ellenségei és árulói aknamunkájának eredménye.

 

  1. A második világháborúra vonatkozó egyoldalú megnyilvánulások
  • Horthy Miklós államférfiként viselkedett, amikor 1944 júliusában leállíttatta a deportálásokat, és ezzel megmentette a magyar zsidóság legalább egy részét.
  • A Vörös Hadsereg felszabadította az országot a német megszállás és a nyilasok terrorja alól.
  • A szovjetek megszállták, kifosztották, elhurcolták és megerőszakolták Magyarországot, ezért az ellenük küzdők hősök voltak.
  • A holokausztot a megszálló német csapatok követték el, a magyar állam és társadalom nem felelős érte.

 

  1. A kommunista diktatúrára vonatkozó egyoldalú megnyilvánulások
  • A kommunista/szocialista rendszer társadalmilag igazságos volt, mert felemelte az elnyomott és kizsákmányolt parasztokat és a munkásokat.
  • A Kádár-rendszer már nem volt diktatúra, az emberek szabadon élhették az életüket, ha nem szóltak bele a politikába.

 

  1. Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra vonatkozó egyoldalú megnyilvánulások
  • 1956 polgári forradalom volt, célja a nyugati típusú demokrácia és a polgári Magyarország létrehozása volt.
  • 1956 kommunista forradalom volt, ami az élhetőbb kommunizmus megteremtését célozta.
  • A Nyugat 1956-ban ismét elárulta Magyarországot: segítséget ígértek, de magunkra hagytak minket.
  • 1956 leverőinek és árulóinak követői ma is köztünk élnek, és vissza akarják állítani hatalmukat és befolyásukat.

 

  1. A rendszerváltásra vonatkozó egyoldalú megnyilvánulások
  • A rendszerváltás felülről vezérelt, az elit által konstruált esemény volt, nem volt mögötte társadalmi támogatottság, nem a nép akaratát tükrözte.
  • 1989-ben nem volt valódi rendszerváltás, a rendszer működtetői átmentették hatalmukat és befolyásukat.
  • A demokrácia nem hatékony, a politikusok folyton csak vitáznak, miközben a saját zsebüket tömik.
  • A rendszerváltással csak annyi történt, hogy Magyarország Moszkva helyett a Nyugat (Washington és Brüsszel) csatlósa lett. Magyarország még ma sem független és szabad.
  • Jobb volt a Kádár-rendszer: mindenkinek volt munkája, biztonság és kiszámíthatóság volt, olcsóbb volt a kenyér, nem volt annyi vita és veszekedés.

 

Lehetséges beszélgetésindító kérdések

  • Hol, milyen kontextusban hallotok leggyakrabban ezekről a történelmi eseményekről?
  • Ismertek olyan történetet a saját családotokból, ami valamelyik 20. századi történelmi eseménnyel kapcsolatos?
  • Vannak a családotokban fájdalmas, tragikus történetek valamely 20. századi történelmi eseménnyel kapcsolatban? Szoktatok ezekről beszélni? Ha igen, hogyan? És ha nem, mit gondoltok, mi lehet az oka?
  • Mitől válik egy esemény a történelem részévé? Mitől válik egy esemény a világtörténelem/nemzeti történelem/személyes történelem részévé?
  • Miért kell ismerni a történelmet, a történelmi eseményeket?
  • Mi határozza meg, hogy mennyit és hogyan foglalkozunk egy történelmi traumával? Lehetnek „fontos” és „kevésbé fontos” történelmi traumák?
  • Milyen feltételeknek kell teljesülnie ahhoz, hogy az emberek „szabadon” élhessenek egy országban? Milyen szabadságjogokkal rendelkezünk ma? El tudjátok képzelni, milyen lenne ezek nélkül az élet?
  • Mit gondoltok, milyen történelmi események lesznek később fontosak azok közül, amiket már ti is átéltetek? Mire fog az utókor hangsúlyosan emlékezni? Gondolhattok magyarországi és külföldi történésekre is!

 

Lehetséges tételmondatok

  • Fontos rendszeresen beszélnünk a történelmi traumákról.
  • A történelmi eseményeket utólag mindenkinek joga van úgy értelmezni, ahogy akarja.
  • Minden állampolgárnak meg kell emlékeznie a magyar nemzet összes fontos eseményének évfordulójáról.
  • A 20. és 21. századi történelmi eseményeknek még nagyobb hangsúlyt kellene kapniuk a történelemoktatásban.
  • El kellene törölni a kötelező iskolai történelmi megemlékezéseket.
  • A demokrácia a lehető legjobb államforma.

Egy diktatúrában is épp olyan boldogan lehet élni, mint egy demokratikus országban.

 

[1] Az idézet Patrubány Miklóstól származik. Forrás: Bihari Dániel: Magyar az, akinek fáj Trianon – hirtelen felindulásból jött, 2017.06.08. https://24.hu/tudomany/2017/06/08/magyar-az-akinek-faj-trianon-hirtelen-felindulasbol-jott/

[2] Az idézet B. Szabó Mihálytól származik. Forrás: Bíró-Balogh Tamás: Egyszerű, rövid, populáris, Forrás, 2007, 39. évf. 7-8. szám, http://www.forrasfolyoirat.hu/0707/biro.pdf

europe logo white

THE E-LEARNING TOOL

EUROGUIDE EU flag

This project is co-funded by the Internal Security Fund of the European Union – GA N° 871038