Módszertani gyűjtemény

Milyen módszerekkel vitathatunk meg érzékeny társadalmi problémákat?

A következő részben ahhoz nyújtunk ötleteket, milyen gyakorlatokkal lehet körüljárni a tematikus fejezetekben ismertetett társadalmi problémákat. Tippeket adunk, hogyan érdemes egy érzékeny társadalmi témákról szóló foglalkozást felépíteni, és bemutatjuk, milyen keretek között működhetnek a közösségi vita különböző formái és más, a diákok aktív részvételére épülő módszerek az iskolában.

Ha van rá lehetőségünk, hogy társadalmi témákról külön foglalkozások keretein belül beszélgessünk, elengedhetetlen, hogy ezeket a foglalkozásokat tudatosan tervezzük meg. Ez különösen igaz akkor, ha nem egy-egy elszigetelt alkalmat szánunk ezeknek a témáknak, hanem egy egész folyamatot építünk fel. Bár sok szakember számára az itt felsorolt lépések alapvetésnek tűnhetnek, a következő kérdések és szempontok végiggondolása a foglalkozástervezésben soha nem felesleges.

 

Egy foglalkozás megtervezésekor mindig tegyük fel ezeket a kérdéseket:

  • Mi a foglalkozás vagy a folyamat célja?
  • Milyen előzetes tapasztalatokkal rendelkeznek a résztvevők a foglalkozás témájáról? Hogyan viszonyulnak ehhez a témához?
  • Milyen tevékenységek és gyakorlatok szolgálják legjobban a céljaimat? Milyen módszerekkel szeretnék dolgozni?
  • Milyen feltételek adottak (vagy nem adottak) a megvalósításhoz?
  • Milyen nehézségek várhatóak? Hogyan fogjuk tudni kezelni ezeket?

 

Egy „elég jó” foglalkozáshoz általában három fő összetevőre van szükség: 1) a témára történő ráhangolódásra; 2) a téma kibontására és a 3) reflexióra, feldolgozásra. Érdemes a tervezés során végiggondolnunk, hogyan adhatunk teret mindhárom résznek, és milyen célokat, konkrét feladatokat társíthatunk hozzájuk.

 

  • ráhangolódás: célja lehet az érdeklődés felkeltése, vagy annak tisztázása, miért épp itt és most foglalkozunk a kiválasztott témával.
  • a téma kibontása: fő funkciója, hogy a résztvevők elmélyedjenek a témában, és különböző nézőpontokat gondolhassanak végig, megismerhessék egymás véleményét a középpontba állított kérdésekkel kapcsolatban.
  • reflexió: jelentősége, hogy teret adjon a történések feldolgozására, a tanulságok megfogalmazására és a tapasztalatok, érzések, gondolatok megosztására.

Ebben a részben három olyan gyakorlatot mutatunk be, mely különböző variációkban jól használható a foglalkozás témájára történő ráhangolódásra, de magában is alkalmas a párbeszéd elindítására, az adott témáról szóló gondolatok megosztására.

 

  1. Három kérdés
  1. Készítsük elő a feladatot azzal, hogy kigondolunk három kérdést, amely kapcsolódik a foglalkozás témájához. Például, ha a témánk az idegenellenesség, használhatjuk az alábbi három kérdést:
  • Van-e olyan szokásotok vagy tulajdonságotok, amit mások gyakran idegennek vagy furcsának tartanak? Mit gondoltok, miért hat ez mások számára idegennek vagy furcsának?
  • Van-e a kedvenc ételeitek között olyan, ami nem magyar eredetű? Meséljetek róla, osszátok meg, mit tudtok az eredetéről!
  • Mit gondoltok, milyen oka lehet annak, hogy valaki elhagyja a hazáját?
  1. Kérjük meg a résztvevőket, hogy álljanak fel, és kezdjenek el sétálni a teremben.
  2. Séta közben válasszanak maguknak egy beszélgetőpartnert, és válaszolják meg egymásnak a feltett kérdéseket.
  3. Ha a párok végeztek a három kérdéssel, kezdjenek sétálni újra, és találjanak egy új párt.
  4. Folytassuk a gyakorlatot, amíg minden résztvevő 2-3 beszélgetésben részt vett.

+1. Reflexió: Beszéljük meg, milyen válaszok jöttek elő a beszélgetésben, mik voltak az izgalmas vagy akár konfliktusos témák.

 

  1. Fotóválogatás
  1. Üljünk le körben. Helyezzünk el a kör közepén egy kupac fotót, illusztrációt, amelyek valamilyen módon köthetők a kiválasztott társadalmi problémához. (Ezek lehetnek újságból, magazinokból kivágott fotók vagy akár Dixit-kártyák vagy bármilyen, a témához kapcsolódó vagy a fantáziát megmozgató képek.)
  2. Kérjük meg a résztvevőket, hogy nézzék meg a képeket, és válasszanak közülük egyet, amely szerintük kapcsolódik a témához.
  3. Várjuk meg, amíg minden résztvevő beszerez egy választott képet. Ezt követően üljünk vissza a körbe, és kérdezzük meg, ki miért éppen azt a fotót választotta, a kép hogyan kapcsolódik számára az adott társadalmi problémához.

 

  1. Asszociációk
  1. Üljünk körben, és kérjük meg a résztvevőket, hogy egymás után mondjanak egy-egy szót, ami a foglalkozás témájáról eszükbe jut. A szabad asszociációt nem kell megmagyarázniuk. Az elhangzott szavakat írjuk fel. Ha a foglalkozásunk témája az idegenellenesség, lehet a választott hívószavunk például a „haza”, az „idegen” vagy „kultúra”.
  2. Kérjük meg a résztvevőket, hogy válasszanak egy szót a listáról (nem fontos, hogy a sajátjuk legyen). A választott szót karikázzák be a papíron/táblán. Olyan szót – ha lehetséges – ne válasszanak, amit már valaki megjelölt.
  3. Kérjük meg a résztvevőket, hogy mondják el, a választott szó hogyan kapcsolódik számukra a témához.

A közösségi vita eszköz arra, hogy a közösséget érintő ügyeket, problémákat, dilemmákat feltérképezzük, megértsük, megbeszéljük, és akár arra is, hogy megoldási lehetőségeket vázoljunk fel. A közösségi vita nem csodafegyver, amit bármikor és bárhol be lehet vetni. Sokkal inkább egy lehetőség, amellyel, ha megfelelően élünk, élvezetes a bekapcsolódó résztvevők számára, és jótékony hatással van a közösség egészére. A közösségi vita ötvöz egy sor megismerési és tanulási módszert, valamint sokféle vitatechnikát. Rendszert teremt, és keretet hoz létre a közösség által észlelt és fontosnak tartott ügyek megismerésére és megvitatására. A közösségi vita középpontjában mindig egy dilemma vagy kérdés, társadalmi vagy közösségi probléma áll. Az ilyen vitában a résztvevők higgadtan, mások véleményének és a köz érdekeinek tiszteletben tartásával képviselnek egy álláspontot, amelyet a többiek érvei hatására akár meg is változtathatnak. A közösségi vita célja éppúgy lehet a közösségi konfliktusok megoldása békés eszközökkel, mint maga a tanulási folyamat, amelynek során a felek megismerik egymás álláspontját, és árnyaltabb, megalapozottabb véleményt alakíthatnak ki a középpontba állított kérdésről, társadalmi vagy közösségi problémáról.

 

A közösségi vitáról a Taní-tani pedagógiai fórum oldalán is olvashatók további részletek.

 

1. Miről vitázzunk? – témaválasztás és a tételmondat megfogalmazása

Egy vita élvezeti értékét nemcsak a felkészültség és az érvek minősége határozza meg, hanem az is, hogy miről beszélgetünk. A témaválasztással és a tételmondat megfogalmazásával gyakran eldől, hogy egy érdekes párbeszédben, vagy egy parttalan szóáradatban lesz-e részünk.

 

Néhány praktikus tanács, amire érdemes odafigyelni témaválasztáskor:

  • A téma mindkét oldala morálisan védhető álláspont legyen. Egy vita akkor igazán izgalmas, ha rákényszerít minket arra, hogy a saját álláspontunktól eltérő véleményt is képviselni tudjunk. A téma meghatározásakor felelősségünk van abban, hogy meddig feszegetjük ezeket a határokat: törekednünk kell arra, hogy senkit ne hozzunk olyan helyzetbe, hogy egy morálisan elfogadhatatlan álláspontot kelljen védenie egy vitában. Ne válasszunk olyan témát, ami bizonyos embercsoportok megbélyegzését (pl. vita a cigánybűnözésről), jogfosztását (pl. vita a vagyoni cenzusról) vonja maga után. Gyakran nem könnyű megfogalmazni, hol vannak a morális elfogadhatóság határai, de az elmondható, hogy ha a tételmondat bármely oldala ellentmond az általános emberi jogi értékeknek, méltóságnak, demokratikus gondolkodásnak, akkor inkább ne erőltessük. Fontos, hogy felismerjük azokat a helyzeteket, érzékeny területeket is, amelyeknek a kezelésére, megbeszélésére nem a közösségi vita a megfelelő forma.
  • Ne legyen a tételmondatban általánosítás. A hétköznapi életben sajnos sok vita forog különböző általánosítások vagy sok indulatot kiváltó sztereotip kijelentések körül (pl. „Minden menekült terrorista.”). Ezekből gyakorlatilag lehetetlen érdemi vitát kerekíteni. Nagyon szerencsétlen, ha a vita témája már eleve egy hibás általánosítás, ráadásul érveléstechnikailag is reménytelen helyzet általánosító tételmondatokat védeni.
  • Kerüljük a metaforikus megfogalmazásokat. Igazán profi vitázók akár olyan absztrakt témákról is képesek valóban jó vitát lefolytatni, mint amilyen például „A kenyér fontosabb, mint a jog”. De ha nem vitabajnokságokra trenírozott résztvevőkkel van dolgunk, akkor válasszunk megfoghatóbb, könnyebben értelmezhető témákat. Szerencsésebb ugyanis, ha a vita nem egy parttalan adok-kapokba csap át arról, hogyan is kellene értelmezni magát a témát. Bármennyire is izgalmasan hangzanak az elvont témák (A fiataloké a jövő!), irodalmi idézetek (Hass, alkoss, gyarapíts!), ezeket inkább hagyjuk meg az esszék műfajának.
  • Ne legyen a tételmondatban tagadás. „Ne legyen kötelező a …” „Nem kellene megengedni…” – ezek mind tagadást tartalmazó tételmondat-kezdemények. Nem reménytelen ilyenekről vitázni, de mégis szerencsésebb, ha át tudjuk fogalmazni őket úgy, hogy eltűnjön a tagadó szócska. Főleg a témával ellentétes véleményt képviselő vitázók dolgát nehezítjük meg egy negatív tételmondattal, hiszen nekik a tagadás tagadását kellene védeniük, amiből gyakran zavarodottság keletkezik a vita egyik-másik pontján. A káoszt, amikor senki nem érti már, ki mit állít és mit tagad, egyszerűen elkerülhetjük (vagy legalábbis a lehetőségét csökkentjük), ha már eleve kijelentő mondatot választunk.
  • A téma tényleg legyen vitatható. Talán ez a legnehezebben megfogható, és mégis legfontosabb szempont. Ugyanis sok, érdekesnek tűnő vitatéma csak látszólag alkalmas arra, hogy jó viták alapanyaga legyen. Vegyük például azt a tételmondatot, hogy „A diákoknak jobban ki kellene venniük a részüket az iskolai közösségi életből”. Elsőre jó témának tűnik, hiszen könnyen csatasorba állíthatunk mellette szóló érveket: a közösségi részvétellel a diákok különböző készségei fejlődhetnek, motiváltabbak lesznek az iskolában stb. És mi a helyzet a téma másik oldalával? „A diákoknak nem kellene jobban részt vállalniuk, mert…?” Itt már nehezebb releváns érveket megfogalmazni. Vagyis a témánk nem kiegyensúlyozott.

 

Rengeteg olyan téma van, ami izgalmas tárgya lehet egy jó beszélgetésnek, de vitatémaként nem szerencsés, mert nem kellőképpen vitatható, vagy mert az egyik oldalt nem lehet jól alátámasztani.

 

Például arról vitázni, hogy van-e klímaváltozás, nagyon nehéz (feltéve, hogy elfogadjuk a tudományos eredményeket), mert sokkal több releváns evidencia szól az egyik, mint a másik oldal mellett. Témaválasztáskor érdemes tehát elsajátítani azt a stratégiát, hogy megpróbáljuk beleélni magunkat a vitázók szerepébe, és végiggondoljuk, nem terel-e a tételmondat valamelyik irányba.

Forrás: Hogyan válasszunk vitatémát? (A DIA összefoglalója)

A különböző társadalmi témákhoz kapcsolódó lehetséges tételmondatokat a vonatkozó fejezetekben tüntettük fel.

 

2. Véleményvonal

Készítsük elő a gyakorlatot: a foglalkozás témájával kapcsolatban fogalmazzunk meg két ellentétes állítást, s ezeket írjuk fel egy-egy A4-es lapra. Alternatívaként használhatjuk az „egyetértek” ill. „nem értek egyet” állításokat.

  1. Kérjük meg a résztvevőket, hogy saját álláspontjukat végiggondolva helyezkedjenek el a teremben aszerint, hogy melyik állításhoz érzik magukat közelebb. Azt szeretnénk, hogy egy tornasorhoz hasonló vonalban sorakozzanak fel a két ellentétes vélemény között, kifejezve a különböző lehetséges véleményárnyalatokat.
  2. Kérdezzünk meg néhány résztvevőt, miért éppen az adott helyet választotta a sorban!
  3. Hozzunk létre négyfős csoportokat úgy, hogy egymástól viszonylag messze álló vagy ellentétes véleményű tagok is kerüljenek a kis csoportba.
  4. Adjunk 10 percet a csoportoknak, hogy megbeszéljék, kinek mi az álláspontja a kérdésben, és milyen érvekkel tudja azt alátámasztani. A résztvevők nyugodtan hozhatnak személyes élményeket, érveket, gondolatokat.
  5. A gyakorlat végén kérjük meg a csoportokat, hogy néhány mondatban foglalják össze, miről szólt köztük a beszélgetés, és kérdezzük meg, sikerült-e közelíteni az álláspontokat!

 

3. Páros vita

Ebben a formában a résztvevők párokban és egymással párhuzamosan vitáznak. A vita három fordulóból áll, a fordulók előtt a résztvevőknek mindig új partnert kell keresniük a vitához. Az egyes fordulók témája mindig ugyanaz az állítás (tételmondat).

  1. Az első körben a párosok tagjai eldönthetik, hogy melyikük támogatja és melyikük ellenzi a tételmondatot.
  2. A vita megkezdése előtt a résztvevők kaphatnak rövid felkészülési időt (néhány percet), hogy átgondolják érveiket.
  3. A vitát a támogató fél nyitja, akinek egy perc áll rendelkezésére, hogy elmondja érveit a téma mellett. Az ellenző fél eközben csendben figyel, jegyzetel. Egy perc elteltével cserélnek: az ellenző résztvevő fejtheti ki érveit egy percben.
  4. Az első fordulót követően a tételmondatot támogató résztvevők új vitapartnert kell, hogy keressenek. Majd az új párok az előzőekhez hasonló módon vitáznak.
  5. A harmadik fordulóban ismét új párokat hozunk létre. Ezen a ponton nehezíthetjük a vitát: növelhetjük az időkereteket, vagy oldalcserét vezethetünk be (aki eddig a tételmondat mellett érvelt, az ezentúl ellene vitázik).

 

4. Kétsarkos vita

A vita résztvevői két ellentétes álláspont közül választhatnak a vita által feldolgozott témában. Ezek: egyetértek/támogatom, illetve nem értek egyet/ellenzem. (Az álláspontokat írjuk fel egy-egy lapra, és helyezzük ki a terem két sarkában).

  1. A résztvevők csak e két álláspont közül választhatnak, nem állhatnak a két ellentétes pólus közé. Ha az érvek hatására megváltoztatják a véleményüket, átállhatnak az ellentétes állásponthoz.
  2. A vita megkezdése előtt adjunk lehetőséget a két oldal képviselőinek, hogy átgondolják (esetleg össze is írják) az érveiket, és csak ezután indítsuk el a vitát, melyet a támogató oldal nyithat meg. A vita utolsó felszólalásának az ellenző oldaltól kell érkeznie.
  3. Egyszerre csak egy résztvevő beszélhet, a figyelmet megkönnyíthetjük, ha egy labda jelképezi a felszólalás jogát, amit a résztvevők tovább adhatnak.
  4. Az egyes felszólalásokban a résztvevők cáfolhatják a korábban elhangzottakat, és új érveket is hozhatnak.
  5. A csapatok tagjai közbevetett kérdéseket is feltehetnek az éppen beszélő résztvevőnek, aki viszont dönthet úgy, hogy nem válaszol a feltett kérdésre.
  6. A foglalkozásvezető nem szállhat be a vitába, de ha a résztvevők elakadtak vagy kifogytak az érvekből, akkor érdemes néhány mondatban összefoglalni az elhangzottakat.

 

5. Négysarkos vita

Ebben a vitában a résztvevők négy előre megadott álláspont közül választhatnak, az álláspontok jelentik a vita négy sarkát. Ezek: egyetértek, inkább egyetértek, inkább nem értek egyet, nem értek egyet.

 

  1. Az álláspontokat írjuk fel egy-egy lapra, és helyezzük el a terem négy sarkában.
  2. A résztvevőknek választaniuk kell egy álláspontot, a vita közben azonban megváltoztathatják véleményüket, és átállhatnak egy másik csoporthoz.
  3. Vita közben egyszerre csak egy résztvevő beszélhet. Ezt a szabályt könnyebb betartani, ha alkalmazzuk a mikrofontechnikát: mindig csak az beszélhet, akinél a „mikrofont” jelképező tárgy (pl. egy labda) van.
  4. A foglalkozásvezető nem foglalhat állást, nem vehet részt a vitában. De ha a beszélgetés elakad, összefoglalhatja az eddig elhangzottakat, vagy kérdésekkel kimozdíthatja a vitát a holtpontról.
  5. A felszólalás önkéntes alapon történjen, de egyúttal bátorítsuk is a csendesebb résztvevőket, hogy osszák meg véleményüket.

 

A négy álláspont jelölhet más kategóriákat is. Például feltehetünk egy kérdést: Ki/mi tehetne a leginkább azért, hogy Magyarország az idegenekkel szemben elfogadóbb országgá váljon? Az állampolgárok/a kormány/a média/a civil szervezetek?

A közösségi vitáról szóló leírások és gyakorlatok forrása: Takács Viktória (szerk.): Gondolkodjunk 3D-ben! A közösségi vita módszertana. (DIA, Budapest, 2014.)

+ 1 tipp

 

Kézjelek használata

A kézjelek használata feszültségcsökkentő, érzelemkifejező vagy épp szórakoztató is lehet. Alkalmazásukat a DIA videója mutatja be.

Hatékony és a fiatalok számára is informatív módja az érzékeny társadalmi témák feldolgozásának az, ha olyan külsős szakértőt vonunk be a folyamatba, aki elmélyülten ismeri az adott kérdéskört, releváns gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, és rutinos is a témáról történő beszélgetésekben.

 

1. World Café

A szakértő bevonásának kézenfekvő módja a frontális előadás, majd az azt követő kötetlenebb beszélgetés, mi azonban egy ennél interaktívabb módszert javaslunk a közös munkára, ami lehetővé teszi azt, hogy a diákok közvetlenül feltehessék kérdéseiket és elmondhassák a véleményüket a meghívott vendégnek.

  1. A World Café, mint ahogyan a neve is mutatja, egy strukturált kávéházi beszélgetés. Abban az értelemben tekinthető vitának, hogy ezekben a beszélgetésekben az eltérő vélemények és megközelítési módok ütköztetésének éppúgy helye van, mint bármely más vitában.
  2. A vitához rendezzük be a termet asztalokkal és székekkel, akár egy kávéházban: minden asztal mellé kerüljön 5-6 szék. Minden asztalra helyezzünk csomagolópapírt, ezeket ragasszuk le, biztosítsunk filctollakat a jegyzeteléshez.
  3. Minden asztalra készítsünk egy A4-es lapon feltüntetett kérdést, gondolatot, provokatív állítást. A lapokat helyezzük el írással lefelé. (Működhet a beszélgetés úgy is, ha az „asztalgazda” – aki lehet egy meghívott szakértő vagy egy résztvevő diák – ott helyben tesz fel egy beszélgetésindító kérdést.)
  4. Miután a résztvevők helyet foglaltak az asztalnál, megkezdődhet a vita az asztalon szereplő témáról. Beszélgetés közben folyamatosan jegyzetelhetnek, firkálhatnak a papírra.
  5. 15 perc elteltével minden résztvevő új helyet keres magának egy másik asztalnál. Fontos, hogy ne az asztaltársaságok cseréljenek asztalt forgószínpadszerűen. A résztvevők összesen 4 alkalommal váltanak asztalt, és ezzel egyúttal beszélgetőkört.
  6. Ez a módszer lehetőséget ad külsős vendégek integrálására. Ebben a vendégek egy-egy asztal „házigazdái”, akik nem változtatnak helyet a World Café közben, hanem minden körben új beszélgetőpartner érkezik hozzájuk.
  7. A beszélgetések legvégén érdemes közösen megtekinteni az elkészült jegyzeteket a csomagolópapírokon.

 

2. Szakértő szervezetek bevonása

Egy-egy vagy több, egyénileg meghívott szakértő bevonása helyett dönthetünk úgy is, hogy egy, a témával foglalkozó külsős szervezetet (mozgalmat, civil szervezetet) kérünk fel arra, dolgozzák fel az adott érzékeny témát diákjainkkal. Ennek a módszernek az előnye az, hogy a téma feldolgozásában rutinos, oktatási tapasztalattal rendelkező szakértők érkeznek a diákcsoportunkhoz, akik objektívebben látnak rá egy-egy problémára, és így hatékonyabbak lehetnek annak kezelésében is. Cserébe viszont nem ismerik annyira a diákjainkat, a hátterüket és az igényeiket, így megeshet, hogy azokra nehezebben is tudnak reagálni.

 

Ha külsős szervezetet hívunk meg a csoportunkhoz, válogathatunk abból a listából, amit ebben a kiadványban az egyes témákhoz kapcsolódva megadtunk (ld. a Hova fordulhatok? részt.)

Érzékeny témákat művészeti alkotások feldolgozásával is megvitathatunk. Zenék, filmek, képzőművészeti alkotások, prózai és lírai művek egész sora áll rendelkezésünkre, amik ilyen témákkal foglalkoznak, és az ezekkel kapcsolatos problémákra reflektálnak. Az oktatásban kötelezően feldolgozandó művek között is számos ilyet találhatunk, de még jobb, ha a fiatalok szempontjából újdonságnak, izgalmasnak számító kortárs műveket is beemelünk a forrásaink közé. Használjuk ezeket bátran beszélgetésindítóként!

 

Forrásfeldolgozás esetén hangsúlyozottan fontos, hogy olyan művet válasszunk, amely érthető és befogadható a csoportunk számára. Fontos gyakorlati szempont a választott mű hossza is; egy-egy verset vagy képet könnyedén megismertethetünk és feldolgozhatunk a fiatalokkal egy 45 perces foglalkozás keretében, egy hosszabb novellát vagy filmet azonban – amennyiben a csoporttagok nyitottsága, motivációja vagy lehetősége engedi – érdemes házi feladatként, otthoni megismerésre kiadni, hogy a közös feldolgozásra már mindenki felkészülten érkezzen.

Minden folyamatnak megvan a maga íve, és ennek a lezárás éppen úgy része, mint a ráhangolódás. Azért fontos a foglalkozás résztvevői szempontjából a reflexió és a záró beszélgetés, hogy meg tudják fogalmazni, pontosan mit éltek át, milyen élményeik voltak, és mi következik mindebből számukra. A reflexiós kör azonban nemcsak a fiatalok, hanem a foglalkozásvezetők számára is hasznos. Képet kaphatunk arról, mit értettek meg a résztvevők a gyakorlatokból, mit éreznek, mit gondolnak, mit tapasztaltak. Ezek a visszajelzések nagyon fontosak, mert általuk kiderül, mi működött és mi nem, legközelebb mit tegyünk másként, és hogyan folytassuk a foglalkozást.

 

Tanácsok és tippek a reflexióhoz

  • Ne kommentáljuk, és ne minősítsük a résztvevők visszajelzését, véleményét, ehelyett teremtsünk olyan légkört, amelyben a fiatalok elhiszik, nincs jó vagy rossz válasz.
  • Ne akarjunk mindenáron valamilyen konkrét választ kapni a résztvevőktől, és ne sugalljuk se a viselkedésünkkel, se a kérdéseinkkel, hogy van egy mondat, amit hallani szeretnénk.
  • Ne fogalmazzunk meg tanulságokat a résztvevők helyett.
  • Vegyünk komolyan minden választ, mert ez a legbiztosabb módszer arra, hogy a diákok is komolyan vegyék azt, amit mondanak.
  • Bátorítsuk a ritkán megszólalókat, és tartsuk féken a hangadókat.
  • A foglalkozás végén mi is adjunk visszajelzést a csoportnak a teljesítményükről, a hangulatról, a megvalósulásról, és szükség esetén térjünk ki arra is, hogy mit tehetne a csoport azért, hogy legközelebb még jobban menjen a közös munka.

 

A reflexió és a zárókör beindításához több különböző eszközt is használhatunk.

  1. Feltehetjük a résztvevőknek például azt a kérdést, hogy „mit visznek magukkal” a foglalkozásról, vagy kérhetjük őket arra, hogy fogalmazzák meg egy mondatban, hogy mit tanultak a beszélgetés alatt magukról vagy a foglalkozás témájáról.
  2. Adhatunk a résztvevőknek különböző színű post-iteket, és kérhetjük őket arra, hogy az egyik színűre írják fel azt, amit izgalmasnak, érdekesnek találtak a foglalkozáson, a másikra pedig valami olyasmit, ami nem tetszett nekik. A post-iteket csoportosítsuk, és – ha a résztvevők beleegyeznek – tegyük őket jól látható helyre egymás mellé.

 

Használhatunk a reflexióhoz képi eszközöket is, például Dixit-kártyákat. Terítsük ki őket a földre, és bátorítsuk a résztvevőket arra, hogy válasszák ki azt a kártyát, ami a legjobban jellemzi azt, ahogy aktuálisan érzik magukat/amilyennek a foglalkozást találták/amilyennek az adott társadalmi problémát látják, amiről beszélgettek.

europe logo white

THE E-LEARNING TOOL

EUROGUIDE EU flag

This project is co-funded by the Internal Security Fund of the European Union – GA N° 871038